Iskolakezdés rajzolás nélkül?

Iskolaköteles a fiam, szeptemberben kezdi az iskolát. Még mindig nem szeret rajzolni. Mivel tudnám őt segíteni a második félévben, hogy ne legyen gondja az iskolában az írással?
Kedves Illangó!
Sokszor hallani, hogy a gyerek nem szeret rajzolni, mi lesz így vele az iskolában?! Bizonyára Önnek is ismerős ez. Ám nem feltétlenül kell aggódni emiatt. Sokkal inkább az a fontos, hogy olyan lehetőségeket teremtsen gyermeke számára, melyben tudja fejleszteni azokat a területeket, amik majd szeptembertől az íráshoz is szükségesek lesznek.
Logopédusaink egyébként az ötödik életévüket betöltött gyermekeket szűrik, amely eljárásnak az íráskészültség felmérése is részét képezi. Amennyiben fiánál elmaradás lenne ezen a területen, bizonyára tudna róla.
Persze nagyon jó, hogy előre tervez, és igyekszik megkönnyíteni gyermeke számára az iskolakezdés kihívásait, aminek az írás és sok papíron ceruzával végzett feladat is része lesz. Érdemes szem előtt tartani, hogy az írás előkészítését nem csak rajzolással lehet segíteni. A papíron ceruzával végzett feladatok okozzanak inkább örömöt a gyermeknek, nem érdemes őt még belekényszeríteni ezekbe a helyzetekbe. Az íráshoz több dolog is szükséges, melynek a megfelelő ceruzafogás megtanítása is részét képezi. Ezt étkezésekkor az evőeszközök helyes megfogásával, használatával is gyakorolhatja a gyermek, segítse őt ebben! Az apró, csippentő mozdulatok használata – minél több helyzetben – szintén segíti a finommotorika fejlődését. Válogasson a gyermek babot, lencsét, építsen legóból, ragasszon, vágjon ollóval, fessen ecsettel. A kéz izmainak megfelelő tónusa, és annak szabályozása is nagyon fontos, ezt gyurmázással, csipeszeléssel, tészta gyúrással, szaggatással, szeleteléssel, pakolással (pl. terítés), hajtogatással (origami), krepp papír gyűrögetéssel, nyomdázással, legó szétszedetésével lehet segíteni.
Javaslom, hogy minél több alkalommal hozza gyermekét olyan helyzetbe a mindennapokban, ahol ezeket a dolgokat csinálhatja. Idővel meglesz a gyümölcse! Kedvcsinálónak, pedig jó, ha van elől, a gyermeknek szem előtt, könnyen elérhető magasságban ceruza, zsírkréta és papír, esetleg színező, fejlesztő füzet, hogy legyen mihez nyúlnia fiának, ha kedvet kapna a rajzolgatáshoz.
Fotó: Freepik

A Iskolakezdés rajzolás nélkül? bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.