A lányomnak csodás nyara volt: késői lefekvés, sok utazás, rengeteg élmény. Hamarosan indul a suli, és már most látom rajta a feszültséget. Mitől nehéz a visszaállás, és mivel tudjuk megkönnyíteni?
Kedves Erzsébet,
a nyárból az iskolai ritmusba átlépni olyan, mint az autóban a sebességváltás: a motor ugyanaz, de a fordulatszám, a terep és a szabályok megváltoznak. A vakáció hétköznapjai a spontaneitásról, a késői lefekvésről és az önirányított élményekről szóltak, míg az iskola kereteket, időzítést és tartós figyelmet igényel. Nem lustaság vagy „hiszti”, ha a gyermek később szedi össze magát, mint korábban, és lassabban áll vissza a korábbi ritmusra.
A cirkadián ritmus a nyári éjszakákhoz igazodott, ezért időbe telik az átállás. A gyermeke figyelmi rendszere is új, struktúrált terhelést kap: míg a nyári szabadságon a döntések nagy része a gyereke kezében voltak, az iskolában a tanmenet diktál. Közben a társas tér is átrendeződik: barátok, akikkel hónapokig nem találkozott és új szerepek – ez egyszerre lehet izgalmas és bizonytalan állapot.
A visszaállás többszintű alkalmazkodást kíván: az alvás–ébrenlét ciklus eltolódása fáradékonyságot okoz, a reggeli kapkodás és sietség felerősítheti a szorongást, a teljesítményelvárások hirtelen visszatérése könnyen elbizonytalaníthat.
A nyár történetei – az, hogy mikor együnk, mivel játsszunk, merre induljunk – a gyermeke kompetenciaérzését növelték; az iskola első heteiben ezt az autonómiát könnyű elveszíteni.
Könnyebbé válik a váltás, ha szülőként hidat épít a két világ közé. A legfontosabb a ritmus kíméletes visszaállítása: már az iskola előtt egy-két héttel érdemes napi tíz–tizenöt perccel előrébb hozni a lefekvést és a kelést. Az esték kapjanak nyugodt, ismétlődő forgatókönyvet, a reggelek rövid, kiszámítható induló rituálét. Nem kell mindent egyszerre „komollyá” tenni: a nyárból megőrizhetnek apró szabadságszigeteket (mint egy reggeli közös éneklés, iskola után tizenöt perc szabad játék vagy mozgás), mielőtt a tanulás szóba kerülne. Az első hetekben a feladatokat érdemes rövidebb blokkokra osztani.
A nyári élményeket nem kell félretenni, inkább vigyék magunkkal, építsék be a szeptemberbe! Meséljen gyermeke az utazásról, ragasszanak egy képet a füzetébe, vigyen az iskolába egy apró „átmeneti tárgyat”, amely emlékezteti arra, hogy a nyár nem múlt el nyomtalanul. A várakozásokat tartsák reális mederben: nem kell azonnal csúcsformát hozni, elég, ha napról napra egy picit gördülékenyebb a reggel, kicsit hosszabb a figyelem, kicsit kevesebb a feszültség. A dicséret legyen konkrét és erőfeszítésekhez kötött, mert ez segít visszaépíteni az énhatékonyság élményét.
Sokat segít a „beleszólás” érzése: adjon számára döntési lehetőséget! Ugyan előző este pakolhat vele közösen, de gyermeke döntsön a sorrendről; vagy választhassa ki a tízórai egyik elemét. Ezek apróságoknak tűnnek, mégis visszaadják azt, ami a nyárból a legjobban hiányzik: az irányítás illúziója helyett a valódi részvételt, a kontollérzetet – amely a nyár során természetesen jelen volt – az iskolában viszont újra kell tanulni.
A nyár szabadsága és az iskola rendje nem ellentétei egymásnak, csupán két eltérő ritmus, amelyek megtanulhatják kísérni egymást. Ha türelmesen hangoljuk őket össze, ha hagyjuk, hogy a vakáció könnyedsége átcsorogjon a szeptemberbe, és közben fokozatosan visszaépítjük a kereteket, a visszaállás nem törés, hanem okos átmenet lesz. Így a gyermeke nem egy ajtót csuk be, hanem egy másikat nyit ki – egy olyan világét, ahol a kíváncsiság és a biztonság egyszerre van jelen.
Fotó: freepik
A Kezdődik az iskola! Hogyan készüljünk fel? bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.
