Mi történik a gyerekterápiában?

Kisfiam iskolába jár, az osztályfőnöke szerint furcsa a viselkedése és pszichológusra van szüksége. Én otthon nem észlelek semmilyen problémát, de a tanárnő elültette a bogarat a fülembe. Ugyanakkor sem én, sem a kisfiam nem tudja elképzelni, hogyan is zajlik egy gyerekterápia, mit mondjak neki, miért kell járnia?

 

Kedves András!

Több gyermeknél és felnőttnél is előfordulhat, hogy míg életének egyik színterén nem jelentkeznek nehézségek, más helyzetekben nem tud megfelelően megbirkózni feszültségeivel, esetleg társaival nem tud kijönni. A gyerekterápiának is ennek megfelelőn változik, de mindenképpen fontos az Ön és gyermeke édesanyja közreműködése, hiszen a szakemberrel való közös gondolkodás tud kisfiának a legtöbbet segíteni. Ha úgy érzi, megbízik a tanárnőben, első körben az iskolapszichológust érdemes felkeresni, hiszen ő az iskolai helyzetet is fel tudja mérni, látja az osztályban elfoglalt helyét, és közvetlenül tudja konfliktusait megfigyelni. Lehet, hogy több alkalmas konzultáció keretei között is megoldódik a helyzet, de ha komplexebb problémáról van szó, érdemes felkeresni egy olyan pszichológust, akivel egyéni terápiát tudnak elkezdeni. Ebben az esetben először a szülőkkel beszélget a szakember, ahol tisztázzák, hogy mi a nehézség és mi az, amiből látni lehet majd, hogy gyermekük fejlődik, változik. Ekkor van lehetősége közösen átbeszélni vele, hogy mit mondjon gyermekének, miért kell járnia. Ezután találkozik a pszichológus gyermekével, amikor különböző tesztek felvétele mellett beszélgetnek, játszanak közösen és a diagnózisra is sor kerül. Ezt követően ül le a szülőkkel ismét és beszélik meg a továbbiakat. A gyerekterápiás módszerekről az adott szakembertől érdemes tájékozódni, mivel sokféle technikával dolgozhat a problémától függően.

Fotó: Cedric Lange

A Mi történik a gyerekterápiában? bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.