Most kaptuk meg a kisfiunk ADHD diagnózisát. Habár sejtettem, hogy valami nehézség van, mégis nagyon megviselt, amikor hivatalossá vált. Azóta szinte folyamatosan szorongok, aggódom a jövője miatt, bűntudatom van, és sokszor azt érzem, hogy talán én rontottam el valamit. Mit kezdhetek ezekkel az érzésekkel? Hogyan tudok megnyugodni ebben a helyzetben?
Kedves Erzsi,
kevés dolog érinti olyan rosszul a szülőt, mint amikor először hangzik el egy szakember szájából, hogy „A gyermekénél valamilyen fejlődési sajátosságot, eltérést tapasztalunk. Érdemes lenne további vizsgálat.” Még ha ez udvariasan, körültekintően történik is, a szülőben gyakran összetörik valami, és záporozni kezdenek a fejében az aggódó kérdések: „Most akkor baj van? Mit jelent ez pontosan? Végérvényes? Én rontottam el valamit?”
A gyermek diagnózisa (legyen az autizmus, ADHD, tanulási zavar, beszédfejlődési elmaradás vagy bármi más) nemcsak a gyerekről szól. Szinte mindig megrázza az egész család rendszerét. És különösen megrázza a szülőt, aki addig talán csak gyanított valamit, de remélte, hogy ezt a gyereke majd kinövi. Amikor viszont a gyanú helyét átveszi a kimondott diagnózis, valami megváltozik. A sejtésből bizonyosság lesz és ezzel együtt gyakran megérkezik a szorongás, a bűntudat, a tehetetlenség érzése és egy halom új kérdés, amelyre még senki nem adott választ.
Fontos tudni, hogy ez a belső vihar teljesen természetes. A diagnózis, bármilyen „ártatlan” is a szó orvosi értelmében, pszichésen gyászt válthat ki. Gyászoljuk azt a képet, amit addig a gyerekünkről alkottunk, és sokszor tudattalanul azt is, amit magunkról, mint szülőről gondoltunk. Azt hisszük, elveszítünk valamit.
A szorongás ilyenkor több irányból is jöhet. Szorongunk attól, hogy mit jelent ez hosszú távon, mi lesz az iskolában, a barátkozással, a jövővel. Félünk attól, hogy mit mondanak mások. És mélyen legbelül sokan félünk attól is, hogy mi van akkor, ha nem lesz elég jó ebben a helyzetben? Ez a kérdés nemcsak jogos, hanem nagyon is emberi.
Az első és talán legfontosabb lépés, hogy engedjük meg magunknak az érzéseinket. Nem kell azonnal erősnek lenni, sem hálásnak a diagnózisért, sem pozitívnak. Lehet dühösek lenni, csalódottnak, szomorúnak, tanácstalannak; ezek nem a gyengeség jelei, hanem a belső feldolgozás részei. Ha ezeket megpróbáljuk elnyomni, akkor a szorongás mélyebb szinten kezd dolgozni, és akár alvászavarban, feszültségben jelentkezhet.
Segíthet, ha van kivel beszélni, aki már átélt hasonlót. De akár egy pszichológussal is érdemes konzultálni. Nem azért, hogy tanácsot adjon, hanem hogy segítsen megérteni azt ami bennünk zajlik.
Fontos lépés az is, hogy tájékozódjunk, de mértékkel. Egy friss diagnózis után a szülők hajlamosak napokat tölteni az interneten, kutatva a tüneteket, prognózisokat, fórumokat. Ez rövid távon biztonságot adhat, de könnyen túlterhelő lehet. Érdemes inkább egy megbízható szakemberre támaszkodni, aki segít értelmezni az adott helyzetet, és fokozatosan bontja ki, hogy mit jelent a probléma konkrétan az adott gyermek esetében.
A szülői szorongás nem múlik el egyik napról a másikra. De ha nem egyedül cipeljük, ha elismerjük, ha kérdezünk, akkor szépen lassan oldódni kezd. És a diagnózis nem elválasztani fog egymástól, hanem újra összekapcsolni.
fotó: freepik
A ADHD-diagnózis után – hogyan reagálunk bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.
